Az egyes növények között hagyjunk 25–30 centiméteres távolságot, a sorok között pedig 30–40 centimétert. A saláta fejlődése során fontos a rendszeres öntözés, különösen a melegebb napokon, de a túlöntözést kerülni kell, mert az gyökérrothadáshoz vagy levélpenészedéshez vezethet. Legjobb reggel vagy a délelőtti órákban öntözni, hogy a levelek még a hűvösebb esti órák előtt megszáradhassanak. A talaj állapotát is érdemes rendszeresen ellenőrizni, és szükség esetén lazítani, hogy a gyökerek jól levegőzhessenek.
A gumós kömény (más néven édesköménygumó) sokoldalúan felhasználható a konyhában: frissen salátákba szeletelve ropogós és enyhén ánizsos ízt ad, párolva vagy sütve pedig lágyabb, édeskés aromát kap. Gyakran használják levesekhez, húsételekhez, illetve mediterrán fogások alapanyagaként is. A növény gondozása viszonylag egyszerű: napos, meleg helyet és tápanyagban gazdag, jó vízáteresztő talajt igényel. Fontos a rendszeres öntözés, különösen a gumó fejlődési időszakában, de kerülni kell a pangó vizet. A gumók akkor fejlődnek szépen, ha a talajt időnként fellazítjuk és a növény tövét enyhén felkupacoljuk. Megfelelő gondozás mellett bőséges és ízletes termést hoz.
A kamilla (Matricaria chamomilla, más néven orvosi székfű) egy rendkívül sokoldalú, gyógyhatásairól ismert egynyári gyógynövény, amelyet évszázadok óta használnak teaként, bőrápolásra, nyugtatásra vagy emésztési problémák enyhítésére. A kamilla a napos, meleg fekvésű helyeket kedveli a leginkább. Teljes napsütés mellett virágzik a legbővebben, ezért mindenképpen olyan helyet válasszunk számára, ahol napi 6–8 órát is éri a napfény. A részleges árnyékot még elviseli, de ott kevesebb virágot hoz, és kevésbé lesz illatos. A kamilla nem igényel sok vizet, jól tűri a szárazságot, különösen ha már megerősödött. A kamilla virágait akkor célszerű gyűjteni, amikor a virágfejek teljesen kinyíltak, de a szirmok még nem kezdtek el lefelé hajolni. A frissen szedett virágokat árnyékos, jól szellőző helyen szárítsuk meg, majd légmentesen zárható üvegben vagy vászonzsákban tároljuk, hogy megőrizzék gyógyhatásukat.
A fehér karalábé napfénykedvelő, ezért világos, szélvédett helyet válasszunk. Az ideális tőtávolság 25–30 cm, a sortávolság pedig 35–40 cm. A kiültetett palántákat az első héten rendszeresen, de óvatosan öntözzük, hogy jól begyökeresedjenek. A karalábé vízigényes növény, így a fejlődési időszakban rendszeres öntözést igényel, főleg szárazabb időszakokban. Az egyenletes vízellátás elengedhetetlen, mert a vízhiány fásodáshoz vagy repedezett gumókhoz vezethet. Akkor érdemes betakarítani, amikor a gumó eléri a 6–8 cm átmérőt, de még nem kezd fásodni. A kiszedett karalábékat leveleikkel együtt tároljuk hűvös, árnyékos helyen, de a leveleket a fogyasztás vagy hosszabb tárolás előtt célszerű eltávolítani, mert elvonják a nedvességet a gumóból.
A palántákat 25–30 cm tőtávolságra, 35–40 cm sortávolságra kell ültetni, hogy elegendő helyük legyen a gumók kifejlődéséhez, és a levegő jól át tudjon járni a növények között. A lila karalábé napfényigényes, ezért napos, meleg fekvésű területre való, ahol legalább napi hat óra közvetlen napfényt kap. A növekedés szempontjából az egyenletes vízellátás elengedhetetlen, mivel a karalábé sekélyen gyökerezik, így érzékeny a kiszáradásra. Ha nem kap elegendő vizet, a gumója könnyen megfásodik vagy berepedezik, míg a túlöntözés gyökérrothadáshoz vezethet. Ahogy a növény növekszik, központi szárán fokozatosan kialakul a megvastagodott, gömbölyded szárrész, vagyis a gumó, amelynek színe lila, de belül világos, ropogós és enyhén édeskés ízű marad. A gumó akkor szedhető, amikor átmérője eléri a 6–8 cm-t.
A kiültetéshez 50–60 cm tőtávolságot hagyjunk a növények között, mivel a karfiolnak elegendő helyre van szüksége a fejlődéshez, és szereti a nagy távolságot, hogy a levelek ne árnyékolják egymást túlzottan. A karfiol a folyamatos, egyenletes vízellátást igényli, különösen a fiatal növények szakaszában. Rendszeres öntözést igényel, de ügyeljünk arra, hogy ne álljon meg a víz a talaj felszínén, mivel ez gyökérrothadást okozhat. Az optimális betakarítási idő akkor érkezik el, amikor a fej teljesen kifejlődött, szorosan zárt, és szép fehér virágzata van. A fej betakarítása akkor ideális, ha még szoros és kemény, de már nem túl szoros, hogy ne kezdjen el virágozni.
A palántákat 60–70 centiméteres sortávolságra és 50–60 centiméteres tőtávolságra elültetni. A kelbimbó szereti a napos fekvést, de elviseli a félárnyékot is, különösen, ha a nyár nagyon forró. Rendszeres öntözést igényel, különösen a nyári időszakban, amikor a növény már nagy lombot fejleszt, és sok vízre van szüksége a bimbók növekedéséhez. Az öntözés során ügyeljünk arra, hogy a talaj mindig nyirkos maradjon, de ne legyen túlzottan nedves, mert a pangó víz gyökérrothadáshoz vezethet. A növény nyár közepétől őszig fejleszti ki a bimbókat, de azok igazán jó minőségűek és zamatosak a hűvösebb őszi időben lesznek, amikor az első enyhébb fagy megcsípi őket.
A lestyán (Levisticum officinale) egy évelő, fűszer- és gyógynövény, amely a zellerfélék családjába tartozik. Jellemzője, hogy erős aromájú levelei és gyökerei miatt a konyhában és a gyógynövények között is nagyra értékelik. A lestyán számára ideális hely a napos vagy félárnyékos terület, de figyelni kell arra, hogy ne kapjon túlzottan erős napfényt egész nap, mivel ez szárítja a talajt és a növény leveleit is. A hely, ahol ültetjük, legyen védett a széltől, mivel a lestyán nem bírja a szeles környezetet, és a levelei könnyen megsérülhetnek. A lestyán meglehetősen nagyra nő, ezért 40–50 cm tőtávolságot hagyjunk az ültetés során a palánták között, hogy a növények elegendő helyet kapjanak a fejlődéshez. A sorok között is érdemes 50 cm távolságot tartani. A lestyán rendszeres, de mérsékelt öntözést igényel. A lestyán erőteljesen nő, és idővel 1-2 méterre is megnövekedhet, ezért fontos, hogy figyeljünk a metszésre, hogy a növény egészséges maradjon. A lestyán levelei és gyökerei egyaránt felhasználhatóak fűszerként és gyógynövényként. A legjobb, ha frissen használjuk, különösen a leveleket, mivel ezek ízesítik a leveseket, pörkölteket, salátákat, vagy akár teákat is.
A mángold (Beta vulgaris subsp. vulgaris var. cicla) egy rendkívül sokoldalú, könnyen termeszthető leveles zöldség. A növény a napos vagy félárnyékos helyet kedveli, bár a teljes napfény elősegíti a gyorsabb fejlődést és az erőteljesebb levelezést. A mángold mérsékelt vízigényű, de különösen a levelek gyors növekedése idején fontos az egyenletes vízellátás. A mángold folyamatosan szedhető, akár júniustól novemberig. A külső, nagyobb leveleket fokozatosan, alulról szedjük le úgy, hogy a növény középső része érintetlen maradjon – ezáltal újabb levelek hajtanak ki, és hosszú ideig termőképes marad a tő. A mángold felhasználása rendkívül sokoldalú, hiszen a növénynek mind a levele, mind a vastag levélnyele ehető, és különféle módokon elkészíthető. A friss mángold íze enyhén földes, kissé spenótszerű, de karakteresebb, különösen a vastagabb szárú fajták esetében. A konyhai feldolgozás során a leveleket és a levélnyelet érdemes külön kezelni, mivel eltérő hőkezelési időt igényelnek. A levelek kiválóan alkalmasak spenót helyettesítésére: megpárolva vagy dinsztelve tojással, túróval keverve töltelékként használhatók, például rétesbe, tésztába, cannelloniba vagy levelestésztába töltve. A mángold levélnyeleit savanyítani vagy eltenni is lehet: ecetes lében eltéve, például céklához hasonló módon, télire is tartósítható. A levelek fagyaszthatók, ehhez azonban előtte érdemes azokat blansírozni, majd lehűtve adagolva zacskózni.
